Miskolc város fenntartható fejlődési stratégiájának bemutatása
Előadó: Gyulai Iván
Időpontja: 2011. április 27. 12:00 - 13:40
Miskolci Egyetem, Helye: XXXVII. előadó
A stratégia Környezetgazdaságtan tantágy keretében kerül bemutatásra, amelyre minden érdeklődőt meghívunk.
Az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány 2010. évben megbízást kapott a Miskolc Megyei Jogú Város Fenntartható Fejlődési Stratégia elkészítésére a "Feladatok a XXI. századra" ENSZ dokumentum ajánlásai, valamint a "helyi feladatok a XXI. századra" programalkotással kapcsolatban kialakult nemzetközi gyakorlatnak megfelelően.
A vitaanyag és az eddigi társadalmi vitasorozatok észrevételei elérhetők a http://www.ecolinst.hu/ff_strategia/index.php/velemenyezes, illetve Fórum menüpontok alatt. Kérjük, hogy szíveskedjenek előzetesen megismerkedni a véleményezendő stratégiai dokumentummal és háttéranyagaival.
A Szervezők
Korábbi események
2011. március 16.
A Társadalmi Egyesülések B.-A.-Z Megyei Szövetsége 2011. március 16-án (szerdán) 15 órai kezdettel Civil Fórumot rendez, melyre hívja és várja az érdeklődő civil szervezeteket. A Fórum témája:Miskolc város Fenntartható Fejlődés Stratégiájának civil vitája. Előadó: dr.Gyulai Iván,az Ökológiai Intézet igazgatója Helyszín: Miskolc, Selyemrét u.1 első emeleti előadóterem.
2011. március 24.
Környezet- és természetvédelmi Civil Műhely Miskolc város Fenntartható Fejlődés Stratégiájának vitairatáról Előadó: dr. Gyulai Iván, igazgató, Ökológiai Intézet Alapítvány Időpont: 2011. március 24. (csütörtök) 14 óra. Helyszín: Ökológiai Intézet Alapítvány, Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Minden érdeklődöt tisztelettel várunk!
2011. március 25.
Szakértői fórumot szervez az Ökológiai Intézet Alapítvány Miskolc város Fenntartható Fejlődés Stratégiájának vitairatáról Előadó: dr. Gyulai Iván, igazgató, Ökológiai Intézet Alapítvány Időpont: 2011. március 25. (péntek) 14 óra. Helyszín: Polgármesteri Hivatal, Konferencia terem (Miskolc, Petőfi u. 1-3. 3. emelet) Minden érdeklődöt tisztelettel várunk!
Lakossági fórumot szervez az Észak-Magyarország szerkesztőségével közösen az Ökológiai Intézet Alapítvány Miskolc város Fenntartható Fejlődés Stratégiájának vitairatáról Előadó: dr. Gyulai Iván, igazgató, Ökológiai Intézet Alapítvány Időpont: 2011. március 25. (péntek) 17 óra. Helyszín: Ifjúsági Ház, Miskolc, Győri kapu 27. Minden érdeklődöt tisztelettel várunk!
Élelmiszer önrendelkezés - 2011. április 8.
Miskolc fenntarthatósági stratégiájának vitasorozata nyomán egyértelművé vált, hogy több gazdálkodói szövetkezet, termelők, kertbarát klubbok, döntéshozók és szakemberek is hisznek abban, hogy Miskolc adottságai alkalmasak arra, hogy a környékbeli térségekkel együttműködve elinduljon a város az élelmiszer önrendelkezés útján. A globális folyamatokat tekintve felelősen és közösen érdemes a kérdésről gondolkodni.
Az egymástól elszigetelt kezdeményezéseket bemutathatják és megismerhetik azok, akik részt vesznek az Ökológiai Intézet Alapítvány irodájában 2011. április 8-án (pénteken) 12 órától a Kossuth u. 13. szám első emeletén szervezett egyeztetésen.
Jelentkezni április 6-án 16 óráig lehet az 505-077-es telefonszámon, vagy az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
email címen.
Híradások és tudósítások a stratégia fórumsorozatáról:
http://www.boon.hu/miskolc/hogy-erre-ketyegjen-az-agyunk/news-20110322-04043016
http://www.minap.hu/mivid.php?ext.a27043
http://www.minap.hu/mivid.php?ext.a26907
http://eszakhirnok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=6375:miskolc-varos-fenntarthato-fejldes-strategiaja&catid=1:miskolc&Itemid=3
http://www.web.bvmedia.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3297:zoeld-hirhalo-friss-hirek-programajanlok-2011-marcius&catid=344
http://www.mszborsod.hu/archive.php?cat_id=20&rowstart=0&PHPSESSID=5cb9a790cce10e2882bd1915f44edcdd
http://www.royalmagazin.hu/hirek-borsod-abauj-zemplen-megye-b-a-z-megye-rendorsegi-hirek-zold-hirek-eu-hirek-bulvar-sport/zoeld-hirek-kornyezetvedelem-allatkert-zoo-miskolci-vadaspark-nyiregyhazi-vadaspark-szurikata-damborjak-zoldek/8393-fenntarthato-fejldes
http://www.minap.hu/news.php?extend.36222.2
http://www.boon.hu/miskolc/em-forum-miskolc-fenntarthato-fejlodesert/news-20110328-08232541
16-án (szerdán) 15 órai kezdettel Civil Fórumot rendez, melyre hívja és várja az érdeklődő civil szervezeteket. A Fórum témája:Miskolc város Fenntartható Fejlődés Stratégiájának civil vitája. Előadó: dr.Gyulai Iván,az Ökológiai Intézet igazgatója Helyszín: Miskolc, Selyemrét u.1 első emeleti előadóterem.
xxx
Környezet- és természetvédelmi Civil Műhely Miskolc város Fenntartható Fejlődés Stratégiájának vitairatáról (http://ecolinst.hu/ff_strategia/). Előadó: dr. Gyulai Iván, igazgató,Ökológiai Intézet Alapítvány Időpont: 2011. március 24. 14 óra. Helyszín: Miskolc, Kossuth u. 13. 1. emelet. Minden érdeklődöt tisztelettel várunk!
xxx
Lakossági fórumot szervez az Ökológiai Intézet Alapítvány Miskolc város Fenntartható Fejlődés Stratégiájának vitairatáról (http://ecolinst.hu/ff_strategia/). Előadó: dr. Gyulai Iván, igazgató Időpont: 2011. március 24. 17 óra. Helyszín: Miskolc, Kossuth u. 13. 1. emelet. Minden érdeklődöt tisztelettel várunk!
http://www.greenfo.hu/sajtoszoba/sajtotajekoztatok_item.php?hir=3355
|