A fenntartható fejlődés elveinek gyakorlati alkalmazása.
Gömörszőlős a fenntartható falu.
Dr. Gyulai Iván

A gömörszőlősi program félig-meddig alapult a fenntartható fejlődés elveire, hiszen amikor 1993-ban hozzákezdtünk a program tervezéséhez, kevesebb ismerettel és tapasztalattal rendelkeztünk mint ma. Az igazság az, hogy egy örök tanulási folyamatról van szó, amelyben az ideológiánk és a gyakorlat kitartóan csiszolták egymást, s remélhetőleg egyre használhatóbbá tették ismereteinket. 

Ennek a fejezetnek az a feladata, hogy megosszuk azokat a gyakorlati lépéseket, amelyek megpróbálják alkalmazni a talán általános érvényű elveket. Úgy gondoljuk, hogy ma, a vidékfejlesztés felélénkülésekor, még nem késő odafigyelni a fejlesztés néhány kritikus pontjára. Fenntartható fejlődés képzéseink váza ezen alapul.

1993-ban az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány átfogó felmérést készített Gömörszőlősről, amelyben számba vette a lakosság szociális helyzetét, a gazdasági tevékenységeket és a környezet állapotát. A felmérésből kiderült, hogy Gömörszőlős tipikus aprófalu, magán viseli a többi aprófalu jellemzőit, mint a népesség számának csökkenése, a fiatalok elvándorlása, a falu lakosságának elöregedése, a jövedelemtermelő lehetőségek beszűkülése, a helyben való foglalkoztatottság hiánya, nagyarányú munkanélküliség, alacsony jövedelmek, a népesség romló egészségi állapota, a helyben lévő orvosi, oktatási, kulturális ellátás, valamint a kommunális szolgáltatások hiánya. Ugyancsak jellemző a helyi piac beszűkülése a helyi termékek és a vásárlóerő szerény volta miatt, s mindezek következtében a tőkeszegénység. A felmérés ugyanakkor azt is megmutatta, hogy a hagyományos termelői és fogyasztói mintázatok fennmaradtak, a földhasználat és a helyi erőforrásokra épülő kismesterségek illenek a fenntartható fejlődés gondolatához, és azok felelevenítése a helyi közösség  fejlődését szolgálhatja. 
A program arra vállalkozott, hogy a fenntartható fejlődés gondolatát megpróbálja adaptálni erre a reménytelen helyzetre, hogy ha a kísérlet sikerrel jár, akkor a tapasztalatok átültethetőek legyenek hasonló gondokkal küszködő településekre is. 
Az elmúlt közel tíz évben sok minden megvalósult, s a program az ezredfordulóra elérte azt a kritikus határt, hogy képes külső segítség nélkül is tovább működni. A fejlesztés eredményeként működik egy oktató és bemutató központ, amely felsorakoztatja azokat az alternatív technológiákat, amelyek segíthetnek bennünket a környezetbarát és takarékos életvitelben. A központ egyben térségi koordinációs szerepet is ellát, munkájával szeretné elősegíteni a szomszédos települések hasonló kibontakozási programjait. A helyi piac feltámasztása érdekében számos apró, helyi erőforrás felhasználásával készült termék kapható a faluban. Ennek alapját képezi a gyapjúfeldolgozó vertikum, amely a kártolt gyapjúból előállított termékek széles skáláját öleli fel, néhány kézműves mesterség újraélesztése, a helyi biogazdaságból és extenzív gyümölcsösökből kikerülő késztermékek. A fenntartó tájgazdálkodás érdekében a program ötvözi az élőhelyek megőrzésének feladatait a lágy turizmussal, amely mértéktartó módon próbál illeszkedni a falu nyugalmához. A program magától értetődő eleme a kulturális hagyományok és a hagyományos falukép megőrzése, rekonstruálása. Noha a program valóban hasznára szeretne válni a helyi közösségnek, feladata mégis inkább az alternatív fejlesztési utak megtalálása egy olyan világban, ahol a fejlesztési elképzelések a külső tőke bevonásán alapszanak.    

A program sajátosságai:

A társadalmi, gazdasági és környezeti szempontok integráltsága

A fenntartható fejlődés alaptézisét, a társadalom és környezet integritását, a szektorokra osztott világban nagyon nehéz alkalmazni. Hogyan tudjuk ezt az elvet a gyakorlatba mégis átültetni. Amikor a munkánk során feltárunk egy fejlesztési lehetőséget, mindig föltesszük a kérdést: vajon a fejlesztésnek milyen gazdasági, társadalmi és környezeti kára vagy haszna van? Csak miután meggyőződtünk arról, hogy a kérdéses tevékenység egyaránt szolgálja a társadalmi és környezeti érdekéket, fogunk bele a megvalósításába. A következőkben áttekinthetik, hogy a program során folytatott egyes tevékenységeknek milyen környezeti, gazdasági és társadalmi haszna van. 


Az integrált tervezés

A tervezésnek nemcsak azt kell biztosítania, hogy az egyes kiválasztott tevékenységek önmagukban megfeleljenek a fenntarthatósági elvárásoknak, hanem az összes folytatott tevékenységet is integrálni szükséges, s azokat is meg kell feleltetni a környzeti, társadalmi viszonyoknak. 
Az integrált tervezést éppen ezért megelőzi egy alapos felmérés, amely a szokásos felmérésektől eltérő kérdéseket és módszereket alkalmaz. Mivel a fenntartható fejlődés az erőforrások tartamos használatáról, az erőforrásokhoz való igazságos hozzáférésről szól, ezért szükséges áttekinteni a rendelkezésre álló erőforrásokat, azok eltartóképességét, illetve a közösségen belül megvalósuló elosztási viszonyokat. 
Módszerében nem a meglévő ismeretekre épít, hanem feltárja az egész ismereti struktúrát és megszabja annak hiányterületeit. A meglévő ismereteken alapuló problémafeltárás szükségképpen elköveti azt a hibát, hogy a stratégiáját az ismert problémákra fogja alapozni, illetve a szükséges lépések között is sorrendet, prioritásokat állít. A holisztikus gondolkodásmód nem engedheti meg, hogy ne ismerjük meg a lehető legtöbb megismerhető elemét a rendszernek, s, hogy prioritások helyett a problémák okainak rendszerben történő megválaszolására ne vállalkozzunk.  
Az integrált tervezés sajátossága tehát a rendszerben történő tervezés, amely térben vertikumokra, időben a folyamatok kontinuitására koncentrál. Ezért a tervező nem hagyhatja magára a rendszert, tanulásának érdekében szembesülnie kell tervének eredményeivel és eredménytelenségeivel. Ez a típusú tervezés ma elengedhetetlen, hiszen a világ nagyon gyors változásokat él át, a tervek pillanatok alatt lemerevednek, alkalmatlanok egy dinamikusan, gyorsan változó világ történéseinek követésére. 

Az egyes tevékenységek összekapcsolódása egységes vertikumba

Az integrált tervezés eredménye, hogy az egyes tevékenységek vertikummá kapcsolódnak össze. A vertikum kialakítása alapvető szükséglete a fenntarthatóságnak. Az egyes tevékenységek összekapcsoltságuk révén képesek egymást támogatni, kiegészíthetik, megerősíthetik egymást, segíthetnek megsokszorozni az egyik vagy másik tevékenység hasznát. 
Az alábbiakban láthatjuk, hogyan épülnek össze a folytatott tevékenységek a gömörszőlősi modellben. Minden tevékenységnek van oktatási, termelői, turisztikai vonatkozása, ezáltal azok együttesen képesek kielégíteni az ezzel kapcsolatos igényeket. Ha a felsorakoztatott tevékenységeknek külön-külön lennének meg ezek a funkciói, nyilván beszűkülnének a lehetőségek, kevesebb dologról lehetne tanulni, kevesebb dolog rendelkezne turisztikai vonzerővel, stb. A gyapjúkártoló, a biokert, az extenzív gyümölcsös így nemcsak termelési célokat szolgál, de színhelye az oktatásnak, érdekes kínálat a látogatóknak. Az egyes tevékenységek más logika szerint is összekapcsolódnak. Kérdezhetik, hogy mi köze a napkollektor összeszerelő műhelynek a gyümölcsösökhöz? Ha azt szeretnénk, hogy az extenzív gyümölcsösöket műveljék a helyi emberek, akkor fontos, hogy a mai piaci körülmények között ennek legyen gazdasági racionalitása is. Az aszalványok előállítási költségét csökkenthetjük az energia hányad költségével, ha napkollektorokat alkalmazunk szárítás céljára. De növelheti a nyereségét a gyümölcsösnek a többcélú felhasználás is. A többcélú használat növeli a termékdiverzitást, megerősíti a helyi piacot. 

Az intellektuális befektetések elsőbbsége a tőkeallokációval szemben

A gyors sikerre alapozó, ma világszerte elterjedt ún. tőke allokációs fejlődést azért nehéz kikerülni, mert míg utóbbi az ember alapvető természetére, a birtoklásra épít, addig a fenntartható fejlődés csak lassú előrelépést jelent. A feladatunk ennek ellenére mégis megtalálni azt az érvrendszert és azokat a működő modelleket, amelyekben az emberek hajlandók felcserélni az anyagi gazdagodás kizárólagosságát más értékekkel. 
Ennek ellenére a tőke létének vagy hiányának kérdése nem kikerülhető. A fő kérdés, tőke hiányában hogyan lehet fejleszteni? Úgy tűnik, ha a helyi közösség elfogadja a külső tőkét, kiszolgáltatottá válik. A helyi lakos a külső tőketulajdonos bérmunkása lesz a saját hazájában, a saját erőforrásait és lehetőségeit más aknázza ki. A gazdasági előrelépés feltétele, hogy ne bérmunkásokat, hanem tőketulajdonosokat hozzunk létre. S ha nincs helyi tőke, akkor azt lépésről, lépésre ki kell alakítani.
Nagyon szép példáit éltük át ennek Gömörszőlősön, megélvén a helyi emberek leleményességét. Amikor egy helyi lakos egy zsebkéssel, néhány, a határban levágott ágdarabkából készített „favirágot”, ugyancsak rádöbbentünk, hogy egy jó ötlettel pótolni lehet a tőke hiányát. A helyi erőforrások felfedezéséhez jó szem kell, intellektuális befektetésekre, s nem tőkére van szükség. Ha sok ilyen van jelen, akkor biztosított a gazdaság diverzitása, a termék diverzitás, a piaci stabilitás, sőt az is bizonyos, hogy senki nem fogja túlhasználni a kérdéses helyi erőforrást. Nem tudja, hiszen nincs tőkéje, hogy olyan méretű üzemet hozzon létre, hogy letarolja az erőforrásokat, s a piacra jutásra sincs pénze. Meg kell elégednie a helyi piac adta kevéske lehetőséggel, és törnie kell a fejét, hogy mi más eladható termékkel jelenhet meg a piacon. Itt nem az egyféléből sokat, a többféléből keveset logikája érvényesül, de egyben biztosítja a helyi természeti erőforrások megfelelő szintű használatát. 

A program nem profitorientált természete

Eleinte mi is abban, a véleményünk szerint hibás nézetbe voltunk, hogy tevékenységeinknek gazdasági hasznot kell hajtania, s majd ezekből a hasznokból forrásokat fordítunk a szociális, kulturális és természetvédelmi célokra. Több dolog is keresztül húzta számításainkat. Ugyan az Ökológiai Intézet, aki a projektet koordinálta és a finanszírozását is megszervezte, létrehozott egy Közhasznú Társaságot a beruházások üzemeltetésére, azonban kiderült, hogy a szabályozás szerint nem attól közhasznú egy társaság, mert tevékenységét a társadalmi érdekeknek rendeli alá, hanem attól, hogy az államtól, vagy az önkormányzattól vállal át feladatokat, természetesen pénzzel együtt. A Kht. mint szervezeti forma a mi esetünkben csupán biztosíték arra, hogy a programok a közösség szociális és környezeti érdekeit szolgálják és nem a magánvagyont gyarapítják. 
A másik illúzióromboló tényező az volt, hogy rá kellett jönni, ha hasznot akarunk termelni, akkor azt jó kapitalista módjára tehetjük csak, nem törődve dolgozóink szociális helyzetével, vagy a környezeti tényezőkkel. Mi különbség van tehát aközött, hogyha hasznot termelünk, miközben nem törődünk a szociális és környezeti tényezőkkel, és hogyha nem termelünk hasznot, mert a hasznot már a folyamat közben a szociális, környezeti, sőt fejlesztési kérdések megválaszolására fordítjuk? A különbség, rá kellett jönni, nagyon nagy, voltaképpen maga a fenntarthatóság. Ti. ha a folyamat közben kielégítjük a szociális és környezeti igényeket, akkor megelőzzük a problémák létrejöttét. Ha ezekkel nem törődve a haszonnal foglalkozunk, létrehozzuk a problémát, de a hasznok már nem elegendőek a negatív externális hatások kiküszöböléséhez (ld. a globális társadalmi haszonról szóló elmélkedést). 
Természetesen elképzelhető, s ez meg is történt velünk, hogy a szociális és környezeti érdekek kielégítése gazdaságilag veszteséges helyzetet teremt. Ez történt például a gyapjúkártoló üzem esetében is. A jó kapitalista bezárta volna az üzemet. Ez esetben azonban elküldünk két munkást, nem teljesül a környezeti cél, a gyepek fenntartása, eggyel kevesebb turisztikai látványosság van, s elveszítjük a gyapjúfeldolgozó vertikumnak egy olyan láncszemét, amely több, gazdasági haszonnal is járó termelői tevékenységet tesz lehetővé. Ennek a helyzetnek a kivédése miatt fontos érvényesíteni a vertikummá való szervezését a tevékenységeknek. A vertikum jelen esetben, de ez más esetben is ajánlott, egy kézben van. Az egyik tevékenység kárát a másik haszna képes kompenzálni, hiszen elegendő, ha az egész vertikum gazdasági eredménye nulla, a fő, hogy veszteséges ne legyen. 

A hasznok megosztása a program szereplői között

A vertikális szerveződés, a non-profit jelleg lehetővé teszi, hogy a hasznokat igazságosan lehessen elosztani a program szereplői között, s ezzel biztosítani lehet az erőforrásokhoz való egyenlő esélyt a közösségen belül. 
Ez egyben egy közösségfejlesztő eszköz is. Ahhoz, hogy az emberek ezt elfogadják be kell látniuk, hogy mindenki tevékenysége fontos a vertikumon belül, mert anélkül a tevékenység nélkül széthullna a rendszer. Különben is a változó piaci és szabályozási környezet teremti meg a különbségeket, s ezek tartalma változó. Nyilván, ha a gazdaság figyelembe venné a környezeti feltételeket, akkor elismerné a természeti erőforrások értékét, vagy negatív módon honorálná a negatív externális hatásokat. Ez azonban nem történik meg, így az jut igazságtalanul előnyhöz, aki nem megfelelő környezeti, szociális tudatossággal cselekszik

A globális társadalmi haszon elsőbbsége a magánhaszonnal szemben

Az előző gondolathoz szorosan kapcsolódik hozzá, hogy nemcsak a vertikum szereplői között kell érvényesíteni az igazságosságot, hanem a külső környezetünkkel szemben is, még akkor is, ha az számunkra teljesen személytelen. 
A hasznokból a nagyobb közösségnek is részesednie kell. Szép példák sorakoznak erre is. A virág gazdag gyümölcsösöket meglátogató turista nem a gyümölcsös gazdájának a hasznát gyarapítja, hanem a nagyobb közösségét. Ugyanígy, a turistából nemcsak az húzza a hasznot aki a vonzerőt létrehozta, hanem az is, aki rátelepül a turista jelenlétére. 
A leglényegesebb kérdés azonban, hogy a vertikum összhatásában milyen viszonyban van a globális társadalommal, környezettel. A fontos, hogy ne hozzunk létre olyan hatásokat, amelyek külső környezetünknek, társadalmi és természeti környezetünknek okoz gondot, azaz ne hozzunk létre olyan hatásokat, amelyek mások erőforrás-használati lehetőségeit csökkentik. 
Ennek példáját mutatjuk be az extenzív és intenzív gyümölcsösök globális költség-haszon elemzése során.


Az erőforrások multifunkcionális használata

A kísérlet másik fontos szemléleti eleme, hogy mindennek több haszna és funkciója lehet. A monokultúrák a hasznot csupán egyféle termékből termelik ki. A falu határában lévő extenzív gyümölcsösben azonban nemcsak a termést lessük. A gyümölcsön kívül hasznot hoz a széna, a tűzifa, a gyógynövény, a gomba, a szaporítóanyag – és nem utolsó sorban a látvány. A dombok oldalához simuló gyümölcsös szép tájképi elem. Aligha kirándul valaki egy intenzív gyümölcsösbe, vagy gyönyörködik a virágzó haszonnövényekben, hiszen ott azok haszontalan elemei a rendszernek. Itt a virágzó növények, pl. orchideák, csalogatják a látogatókat, a látogatók pedig – közvetett, vagy közvetlen módon – hasznot hoznak a falu közösségének. 
Az extenzív gyümölcsösök fenntartásának környezeti vonatkozása a gyümölcsösök ősi genetikai állományának megőrzése, a faji és élőhelyi sokféleség fenntartása. A gazdasági cél a piacos termékek számának, a helyi piacnak a bővítése és a helyi tőkeképzés. A szociális cél a jövedelemteremtésen keresztül a folytonos szociális jobblét elérése. 
A következőkben a tájfajták multifunkcionális használatából származtatható előnyöket mutatjuk be. 

A szerves kultúra megőrzése

A kultúra értelmezésünk szerint az ember és környezetének (társadalmi és természeti) viszonyát rögzíti. Ilyen értelemben azonban nem tudunk különbséget tenni jó és rossz viszony között. A különbségtétel miatt használjuk a szerves kultúrát, amely azt jelzi, hogy az ember és környezeti között harmonikus viszony áll fenn. A szerves kultúra lényege, hogy az ember és környezetének egymásra hatásából folyamatosan született meg, azaz adaptálódási folyamat eredménye. 
Őszintén meg kell mondani azonban, hogy a szerves kultúra itt, és valószínű máshol is, a szegénység miatt maradt fenn, hiszen a mai „modern fejlődéshez” hiányzott a pénz. Nem kétséges, hogy bővebb anyagi források birtokában ez a közösség sem őrizte volna meg, sőt ma sem őrizné természetes fejlődését. Amennyiben a szerves kultúrát azonosítjuk a fenntartható fejlődéssel, úgy a fenntartható falu program arra vállalkozik, hogy megpróbálja átmenteni a szegénységből eredő környezeti viszonyt a tudatosság állapotába, amikor nem csak a helyi közösség, de a külső érdekek képviselői is felismerik azt a hihetetlen fejlesztési potenciált, amely a szerves kultúrában gyökerezik.
A közösség fejlesztésének elsőbbsége a fejlesztésben
Amikor azt mondjuk fenntartható falu, kétségeket támasztunk. A kétkedés több szempontból is indokolt. Lehet-e valami fenntartható önmagában, elszigetelten, ha a világ egyre inkább az ellenkező irányba halad? Lehet-e valami teljesen más, mint a többi, amikor mindenütt ugyanaz a televízió sugároz, olyan programokat zúdít ránk, amelyek végtelenné akarják tágítani a növekedés kapuit, amelyek belénk ültetik a fogyasztás parancsolatát, s amelyek összemossák a különböző kultúrák sajátosságait? Képes-e egy közösség minden tagja, vagy akár csak néhányan is felismerni a csábítás árnyoldalait, s képes-e egyetlen közösség a fejlődés fő áramlataival szemben más utat, a fenntartható fejlődés útját választani?
„Senki nem állja ki a próbát, aki ki sem akarja állni a próbát”! 
Vagyis a program sikere azon múlik, hogy megérti-e a közösség a program szándékát, tud-e azzal azonosulni? Őszintén szólva, a lemaradásunk e területen a legnagyobb. Mert könnyű felépíteni egy épületet, kitalálni valamit, ami tetszetős, de a legnehezebb az emberek szemléletén, értékein változtatni.