
| Gyümölcsészet |
|
Témafelelős: Hudák Katalin Őrizzük emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy véglegelvesszenek, az által is üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen skevesebb a jövő! (Ipolyi Arnold) Napjaink környezetterhelt világában egyre nagyobb az érdeklődés ahagyományos gyümölcstermesztés és a hagyományos fajták megismeréseiránt. A különböző, ilyen területen kutató-vizsgálódó szervezetek ésszakemberek azonban csak ritkán találkoznak, így tudásuk is kevésbéhatékony. Részükre, illetve a hagyományos fajták iránt érdeklődőlaikusok részére hoztunk létre az Ökológiai Intézet már muködohonlapjához kapcsolódóan egy olyan portált, ahol lehetőség van akutatások eredményeinek megjelentetésére, az érdeklődők közöttipárbeszédre, s mindez annak érdekében, hogy fennmaradhassanak genetikai éskultúrtörténeti értékeink. A gyümölcsészet oldalakon szeretnénk:
Anyagainkat, adatbázisainkat időről-időre szeretnénk frissíteni, s ehhez kérjük az Önök segítségét is!
Remélem, ezzel a lehetőséggel sikerül egymás munkáját és eredményeit jobban megismerni, s a közös tudás hatalmában kicsit lassítani tudjuk a mindenhová beférkőző globalizációs áradatot is. Lehet, hogy ez túlidealisztikusnak hangzik, de hiszem, hogy van mire büszkéknek lennünk és vannak olyan értékeink, amiket nem szabad feladnunk!
|