
| Szervezőknek |
|
Avas és Tapolca | Diósgyőr | Győri kapu | Szirma és Martin Kertváros
DIÓSGYŐR VÁROSRÉSZI Mobilitási Nap 2011. szeptember 16. (péntek), Dél-Kilián, Könyves Kálmán iskola melletti parkoló
Miskolc Önkormányzata tizenegyedik éve csatlakozik az európai kezdeményezéshez, melynek eredményeként évente több ezer lakos figyelmét tudjuk felhívni a közlekedés okozta környezeti, egészségi hatásokra, s az ezt csökkenteni képes ésszerű autóhasználatra, a közösségi és alternatív közlekedési eszközök előnyeire. A központi rendezvények mellett szeptember 16-22 között ezúttal a város településrészeire is akciónapokat szervezünk, melyek lehetőséget ad arra, hogy a helyben élők (gyerekek, szülők, kismamák, idős korosztályok) is könnyebben részt vehessenek rajta.
6:30 és 8:00 között: Gurulj a suliba! Kerékpáros reggeli az iskolába, munkába indulók számára a Könyves Kálmán általános iskola előtti standnál. 13:00-18:00 között: Csacsi fogatolás a Kiliáni lakótelepen (Szimbiózis Alapítvány)* Ügyességi közlekedési vetélkedők, kerékpárral, rollerrel, görkorcsolyával, gördeszkával, nyúlmotorral (óvodásoknak, általános- és középiskolásoknak, felnőtteknek) * KRESZ-társas* Aszfaltrajzverseny * Kerékpáros csúzlizda *Tekerj egy turmixot! * Próbáld ki! A kerékpárt, gördeszkát * Szerelj magad, segítünk! (Hozd fel a pincéből a járgányodat!) -fogyó és kopó eszközök pótlása, helyszínen megvásárolhatók (bowden, golyóscsapágy, csavarok, belsők) - Factory *Guruló csere-bere: börze, használt bicajok cseréje * Zöld stand: zöld háztartás, környezetbarát termékek * Ökológiai lábnyomszámítás * Parkolj és hordozz! Holdam Egyesület * Zöld Önkéntes toborzó VÁNDORKIÁLLÍTÁS Részvétel (iskoláknak már előzetesen), egyénileg pedig az információs standnál való jelentkezés alapján lehetséges. Pontgyűjtő játék, a legtöbb programon részt vevők számára. Díjak: póló, fényvisszaverő bokapánt, gyümölcsök, levonók, tollak, stb. 17:00-ától: MINIMAL MASS – kényelmes városrészi kerékpáros felvonulás a Kilián és Diósgyőr közötti mellékútvonalakon, szervezői kísérettel, kerékpáremeléssel
Szervezők: Könyves Kálmán Általános iskola - Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány - http://www.ecolinst.hu/index.php/mobilitas-het Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala www.miskolc.hu
AVAS-TAPOLCAI VÁROSRÉSZEK Mobilitási Napja 2011. szeptember 18. (vasárnap) - Sályi István utca végi játszótér Miskolc Önkormányzata tizenegyedik éve csatlakozik az európai kezdeményezéshez, melynek eredményeként évente több ezer lakos figyelmét tudjuk felhívni a közlekedés okozta környezeti, egészségi hatásokra, s az ezt csökkenteni képes ésszerű autóhasználatra, a közösségi és alternatív közlekedési eszközök előnyeire. A központi rendezvények mellett szeptember 16-22 között ezúttal a város településrészeire is akciónapokat szervezünk, melyek lehetőséget ad arra, hogy a helyben élők (gyerekek, szülők, kismamák, idős korosztályok) is könnyebben részt vehessenek rajta.
13 és 18 óra között: * Próbáld ki! A kerékpárt, gördeszkát… * Próbáld ki a parabájkot! * Mozdulj velünk: trambulin, twister, dominó, marokkó, óriás darts, tollas, pingpong, egyensúlyozó heveder, mobil kötélpálya * Szerelj magad, segítünk! – fogyó és kopó eszközök pótlása, helyszínen megvásárolhatók (bowden, golyóscsapágy, csavarok, belsők) - Factory * Guruló csere-bere: börze, használt bicajok cseréje * KRESZ-társas * Aszfaltrajzverseny * Kerékpáros csúzlizda * Szerencsekerék * Kerékpáros csúzlizda *Tekerj egy turmixot! * Piknik (kerékpárral, kerekes játszóeszközzel érkezők vendégül látása) * Kerékgurítás * Ügyességi versenyek * Mini vetélkedők kisgyerekeknek * Parkolj és hordozz! * Hintalópark * Rendőrségi stand * Zöld stand (ökolábnyom számítás, környezetbarát termékek bemutatása) * Egészségmegőrzés * Kézműves sátor * Részvétel (iskoláknak már előzetesen), egyénileg pedig az információs standnál való jelentkezés alapján lehetséges. Pontgyűjtő játék, a legtöbb programon részt vevők számára. Díjak: póló, fényvisszaverő bokapánt, gyümölcsök, levonók, tollak, stb. 17:00-ától: MINIMAL MASS – kényelmes városrészi kerékpáros felvonulás szervezői kísérettel, kerékpáremeléssel.
Szervezők: Avasi Közösségek, Dialóg Közösségfejlesztők Egyesülete Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány - http://www.ecolinst.hu/index.php/mobilitas-het Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala www.miskolc.hu
Az Avas-Tapolca városrészi plakát innen letölthető. SZIRMA – MARTIN-KERTVÁROS Mobilitási Nap 2011. szeptember 19. (hétfő) – Szirma, Bem József Ált. isk. udvara Miskolc Önkormányzata tizenegyedik éve csatlakozik az európai kezdeményezéshez, melynek eredményeként évente több ezer lakos figyelmét tudjuk felhívni a közlekedés okozta környezeti, egészségi hatásokra, s az ezt csökkenteni képes ésszerű autóhasználatra, a közösségi és alternatív közlekedési eszközök előnyeire. A központi rendezvények mellett szeptember 16-22 között ezúttal a város településrészeire is akciónapokat szervezünk, melyek lehetőséget ad arra, hogy a helyben élők (gyerekek, szülők, kismamák, idős korosztályok) is könnyebben részt vehessenek rajta.
6:30 és 8:00 között: Gurulj a suliba! Kerékpáros reggeli az iskolába, munkába indulók számára az iskola előtt. 13 és 18 óra között: Mobilitási programok: KRESZ társas * Aszfaltrajzverseny * Kerékgurítás * Tekerj egy turmixot! * Szereld magad! – fogyó és kopó eszközök pótlása, helyszínen megvásárolhatók (bowden, golyóscsapágy, csavarok, belsők) – Factory * Kerékpáros csúzlizda *Ügyességi versenyek *Mozdulj velünk: trambulin, twister, dominó, marokkó, óriás darts, tollas, pingpong, egyensúlyozó heveder, mobil kötélpálya * Zöld stand (ökolábnyom számítás, környezetbarát termékek bemutatása) * Parkolj és hordozz-program * Mini vetélkedő kisgyerekeknek *Közlekedésbiztonsági stand * Részvétel (iskoláknak már előzetesen), egyénileg pedig az információs standnál való jelentkezés alapján lehetséges. Pontgyűjtő játék, a legtöbb programon részt vevők számára. Díjak: póló, fényvisszaverő bokapánt, gyümölcsök, levonók, tollak, terepi kirándulás, stb.
17:00-ától: MINIMAL MASS – kényelmes városrészi kerékpáros felvonulás szervezői kísérettel, kerékpáremeléssel.
A Szirma-Martin kertvárosi városrészi plakát innen letölthető.
GYŐRI KAPU városrész Mobilitási Napja 2011. szeptember 20. (kedd) – Baross Gábor Szakközép iskola udvara
Miskolc Önkormányzata tizenegyedik éve csatlakozik az európai kezdeményezéshez, melynek eredményeként évente több ezer lakos figyelmét tudjuk felhívni a közlekedés okozta környezeti, egészségi hatásokra, s az ezt csökkenteni képes ésszerű autóhasználatra, a közösségi és alternatív közlekedési eszközök előnyeire. A központi rendezvények mellett szeptember 16-22 között ezúttal a város településrészeire is akciónapokat szervezünk, melyek lehetőséget ad arra, hogy a helyben élők (gyerekek, szülők, kismamák, idős korosztályok) is könnyebben részt vehessenek rajta.
6:30 és 8:00 között: Gurulj a suliba! Kerékpáros reggeli az iskolába, munkába indulók számára az iskola előtt. 14:00-14:15 között: Bachata és Moderntáncok a Szent Benedek Gimnázium és Szakképző Iskola diákjainak előadásában 13 és 18 óra között: Ügyességi közlekedési vetélkedők, kerékpárral, rollerrel, görkorcsolyával, gördeszkával, nyúlmotorral (óvodásoknak, általános- és középiskolásoknak, felnőtteknek) * KRESZ-társas * Aszfaltrajzverseny * Kerékpáros csúzlizda * Szerencsekerék * Tekerj egy turmixot! * Próbáld ki! A kerékpárt, gördeszkát... * Szerelj magad, segítünk! – fogyó és kopó eszközök pótlása, helyszínen megvásárolhatók (bowden, golyóscsapágy, csavarok, belsők) - Factory * Guruló csere-bere: börze, használt bicajok cseréje * Mozdulj velünk: trambulin, twister, dominó, marokkó, óriás darts, tollas, pingpong, egyensúlyozó heveder, mobil kötélpálya * Zöld háztartás, környezetbarát termékek* Kerékpáros csúzlizda * Ökológiai lábnyomszámítás * Önkéntes toborzó * Holdam: Parkolj és hordozz! * Mini vetélkedő kisgyerekeknek * Részvétel (iskoláknak már előzetesen), egyénileg pedig az információs standnál való jelentkezés alapján lehetséges. Pontgyűjtő játék, a legtöbb programon részt vevők számára. Díjak: póló, fényvisszaverő bokapánt, gyümölcsök, levonók, tollak, terepi kirándulás, stb. 17:00-ától: MINIMAL MASS – kényelmes városrészi kerékpáros felvonulás szervezői kísérettel, kerékpáremeléssel. Szervezők: Baross Gábor Szakközépiskola, Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány - http://www.ecolinst.hu/index.php/mobilitas-het Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala www.miskolc.hu
|