KEDVES SZIMPATIZÁNSOK, TISZTELT ÉRDEKLŐDŐK!

Őszi első programjainkra szeretnénk felhívni a figyelet

 

  • Pár szabad hely még maradt jövő heti mélymulcsos napokon
  • Egy gömörszőlősi vendégprogramot szeretnénk ajánlani, ahol az aktív elvonulásé a főszerep

 

Mindenekelőtt viszont szeretnénk köszönetet mondani a 2019-es SZJA felajánlóknak, akik adójuk 1%-áról Intézetünk számára rendelkeztek. Nagyon hálásak vagyunk, és egyúttal boldogok, mivel a tavalyihoz képest több, mint kétszeres felajánlás érkezett az Alapítvány számlájára.

 

Köszönetünk jeléül egy friss bejelentéssel szereténk kedveskedni, miszerint a napokban kezdődnek Gyulai Iván következő filmjének felvételei, ami a várva várt téma, a gyümölcsészet rejtelmeibe vezetik majd a nézőket. Reményeink szerint még ezévben hírt adhatunk a megjelenésről.

Addig is ajánlónkban megnézhetnek egy nemrég készült mélymulcsos előadást. Köszönet az igényes összeállításért.

 

PROGRAMAJÁNLÓ 

 

Mélymulcsos napok szeptember végén

 

A nyáron megszokott kezdő mélymulcsos alkalmak tematikáját követve, de rendhagyó módonhétköznap tartjuk rendezványünket. Továbbra is Gyulai Iván, az Ökológiai Intézet igazgatója vezeti az Érdeklődőket.

 

A képzés időpontja 2020. szeptember 29-30 (kedd-szerda). A jelentkezőket szeretettel várjuk Gömörszőlősön, legkésőbb szeptember 29-én, kedden 10.00 órakor. (A rendezvény szerdán 14.00 órakor ér véget.)

Helyszín: Gömörszőlős, az Ökológiai Intézet Alapítvány Oktatóközpontja
3728 Gömörszőlős Kassai út 37-39.
Külső helyszín: Szuhafő

Részvételi költség 20.000 Ft, mely tartalmazza a résztvevők szállását és étkezését is. Részvételi szándékát és minden felmerülő kérdését kérjük az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen jelezze. (Jelentkezést minden esetben a jelentkező email-címére elküldött számla teljesítése esetén tudunk véglegesíteni.) 

 

Gyógynövényes-erdőterápiás elvonulás Gömörszőlősön

 

A Gömöri Gyógyfüvek és az Erdőfürdőzés csapata összefogott és úgy döntöttünk, hogy szervezünk Önöknek egy gyógynövényes-erdőterápiás őszi elvonulást. Egy teljes hétvégén át támogatjuk a résztvevőket abban, hogy a természeten keresztül rátaláljanak saját útjukra.

3 napon át erősítjük az immunrendszert, kapcsolódunk a föld alatti világgal és a természettel, tanítómestereink lesznek a lovak. Helyszínnek a mesebeli kis falut Gömörszőlőst választottuk, és a hétvégén ellátogatunk az Aggteleki Nemzeti Parkba is.

 

Kapuink nyitva állnak azok előtt, akik szeretnének mélyebben megismerkedni az erdőfürdőzés csodálatos stresszoldó hatásával, illetve akik érdeklődnek a gyógynövények iránt. Október a természetben is az elcsendesülés, a megpihenés időszaka, ezt az élményt kínáljuk mi is minden résztvevőnek.

 

Minden fontos infó megtalálható a programokról, a helyszínről és a jelentkezésl a következő honlaponhttps://elvonulas.galagonyaprogram.hu/

 

HÁTTÉR

Alapítóink filozófiáját a kompromisszumot nélkülöző szakmaiság és ember-természet harmóniára való törekvés fémjelzi. Ahhoz, hogy továbbra is hasonló színvonalon tudjunk működni, idén is több projektet megpályázunk, így téve lehetővé, hogy fejlesszük gömörszőlősi szolgáltatásaink palettáját, de főként részben vagy teljes egészében ingyenesen tudjuk alkalmainkat, a szakmai tudást széles körben átadni. Alapítvány működési költségeihez viszont támogatónk segítségére is számítunk.


Mikroadományokat Alapítványunk számlaszámán tudunk fogadni. Kérjük pénzbeli adományát „adomány” közleménnyel lássa el: Budapest Bank - 10102718-11364415-00000007

 

További lehetőség Alapítványunk támogatására, ha szakmai tudását kölcsönzi nekünk. Gömörszőlősön ki-ki megtalálja a szakmájának megfelelő tennivalót csatlakozva így önkénteseink sorához.

Továbbra is lehet jelentkezni gazdálkodással kapcsolatos önténtes tevékenységekre, ahol kertgazdálkodási ismeretekkel is gazdagodhatnak a jelentkezők. Kapcsolatfelvétel: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 KÖSZÖNJÜK!

 

AJÁNLÓ

 

A Mélymulcsos kertművelés, önellátás

Gyulai Iván előadása Tahitófaluból

 

Kertgazdálkodási kérdésekben továbbra is ajánljuk zárt Facebook csoportunkat, ahol lehetőség szerint Vígh Andrea minden kérdésre tolmácsolja Iván válaszait.

Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány
3525 Miskolc, Kossuth utca 13.
3728 Gömörszőlős, Kassai utca 37-39.
Telefon: (20) 407-6875
E-mail: okologiai.intezet@gmail.com

* * *